HÁROM

Kirtan Loor megpróbálta szigorú arckifejezésének romjait egy önelégültnek tűnő mosoly mögé rejteni. Kérlelhetetlennek szeretett volna látszani. Muszáj, hogy könyörtelennek higgyék.

Tartott tőle, hogy ez nem sikerül, de a nemezis végül segített neki győzedelmeskedni. A kartonján, ha vannak még sötét foltok, azok most el fognak tűnni. Mi több, azok, akik kinevették, most megtudják, mennyire alábecsülték őt. A sorsuk már megpecsételődött.

Magasra emelt fejjel lépkedett végig az Expeditious kabinsora előtt. A Carrack osztályú könnyűcirkáló szálláshelyei nem emberek számára készültek, emiatt ügyelnie kellett, nehogy beverje a fejét a mennyezetbe. Egy óvatosabb ember kissé begörbítené a hátát, és a nyaka közé húzná a fejét. De mert valaki azt találta neki mondani, hogy olyan, mint Tarkin nagymoff, csak valamivel magasabb kiadásban, hát mindent elkövetett, hogy ezt a hasonlóságot kihangsúlyozza.

Noha Tarkin immár hét éve halott, a hasonlóságból fakadóan számos előnyt élvezhetett. Egy ilyen birodalmi hajón nem sok szükség volt hírszerző tisztre, ezért Kirtan jószerivel azzal foglalta el magát, amivel éppen tudta. A Birodalom nem szívesen járult hozzá, hogy a kormány a császár korábbi hírszerző tisztjeit alkalmazza.

Kirtan lehajtotta a fejét, és belépett az Expeditious brigg előterébe.

– Szeretném kihallgatni a Starwindről átszállított foglyot! Az ügyeletes hadnagy felpillantott az adattáblájából.

– Épp most tért vissza a gyengélkedőről.

– Tudom, olvastam a jelentést – mondta Kirtan, és a fogdák felé vezető folyosóra pillantott. – Még nem közölték vele a vizsgálatok eredményét?

A katona ábrázata elkomorodott.

– Nekem semmit nem mondtak erről. Ha fertőzése van, jobban szeretném minél előbb ki...

A hírszerző felemelte a kezét.

– Higgadjon le, és vegye ki a zsebéből a rangjelzését!

A hadnagy felemelte a karját, hogy ellenőrizze a rangjelzését, és amikor azt a helyén találta, elpirult.

– Szórakozzon a lázadókkal, ne énvelem! Nekem komoly munkám van itt.

– Hát persze, hadnagy – mondta Kirtan, és a mosolya inkább volt egy ragadozóé, mint egy bajtársé. A folyosó felé intett. – Melyik?

– Hármas cella. Várjon, hívok kísérőt! – Nincs rá szükségem.

– Lehet, hogy azt hiszi, de a barátunk a Veszélyességi Index szerint negyedik fokozatú. Eszerint a kihallgató tiszt mellé két kísérőt kell rendelni.

Kirtan lassan megrázta a fejét.

– Tudom, én adtam neki azt a fokozatot. Tudok bánni vele.

– Emlékezzen rá, hogy a bactafürdőben elmosódnak az ujjlenyomatai.

– Majd észben tartom. – Kirtan hátra tett kézzel elindult a folyosón. Fekete csizmája keményen koppant a fémpadlón, amint katonásan ritmikus lépteivel Végigment a cellák előtt.

A hármas cella zsilipje halk szisszenéssel nyílt ki. Sárga fény ömlött ki a folyosóra, és Kirtan kétrét görnyedt, hogy beférjen a nyíláson. Odabent megállt, és felegyenesedett. Szemét résnyire húzta össze, úgy gondolta, ezzel jobb benyomást kelt. Mindig azt mondta, olyan a szemem, mintha a fájdalomtól rángatózna.

Az idősebb, nagy testű férfi maga alá húzta a lábát, és felült.

– Kirtan Loor, gondoltam, hogy te vagy az.

– Valóban? – mondta Kirtan némi gúnyt csempészve a hangjába, hogy azzal palástolja meglepetését. – Hogy lehet az?

Az öregember felvonta a vállát. – Úgy, hogy erre számítottam.

Micsoda? Horkant fel magában a nyomozótiszt.

– Úgy gondoltad, hogy csakis én vizsgálhatom ki az ügyedet?

– Nem, úgy gondoltam, csak te tudod kideríteni, hol találhatsz meg.

Kirtan hátrahőkölt a fogoly szemtelenségét hallva, még a fejét is beverte a zsilip tetejébe. Nem erre számítottam. Összevonva a szemöldökét lepillantott az öregre.

– Gil Bastra, te meg fogsz halni.

– Erre már akkor rájöttem, amikor a TIE-géped lőni kezdett rám.

Kirtan lassan karba tette a kezét.

– Nem, neked fogalmad sincs, milyen kétségbeejtő helyzetben vagy. Azt hitted, átverheted a Birodalmat meg engem. Elővigyázatos voltál ugyan, de nem eléggé. Máris halott vagy.

Bastra bozontos szemöldöke középen összeért. – Miről beszélsz?

– Miután elkaptuk a Starwindet, orvosi vizsgálatra küldtelek. Elfelejtetted, hogy én mindent megjegyzek, amit látok és hallok. Lehet, hogy te elfelejtetted, hogyan tettél nevetségessé, amikor skirtopanolt használtál egy a Lázadóknak dolgozó csempész kihallgatásánál, de én nem. Azt mondtad nekem, hogy a fickó meghalt a kihallgatás során, mert a főnökük, Billey, lotiraminnal kezelte az embereit. Az pedig hatástalanítja az igazságszérumot, sőt amnéziát, egyes esetekben pedig halált okoz. – Kirtan jeges mosolyt küldött Bastra felé. – Az orvosi vizsgálat nagy adag lotiramint mutatott ki a véredben.

– Akkor azt hiszem, a régi jó módszerrel kell megölnöd engem – mosolyodott el Bastra, kivillantva fogait. – De mert Darth Vader volt az utolsó jedi, úgy vélem, neked magadnak kell bemocskolnod a kezed.

– Aligha.

– Te még nem sok mindent tettél a Koréliáért, ugye, Loor? – Bastra a falnak vetette a hátát. – Szerintem ha megpróbálnád, se sikerülne! Te mindig is saját magad legnagyobb ellensége voltál.

– Nem is akarom megpróbálni. Te a koréliai biztonságiak embere voltál, engem mint birodalmi hírszerzőt rendeltek melléd. – Kirtan megpróbált lehiggadni, és kinyújtotta ökölbe szorított ujjait. – És most te vagy saját magad legnagyobb ellensége. Gyorsított blastronecrosisod van.

– Micsoda? Hazudsz.

– Nem, dehogy hazudok. – Kirtan egy kis szánalommal színezte gúnyos hangját. – A lotiramin igen hevesen száll szembe a betegséggel küzdő enzimekkel. Ennek a hajónak az orvosi felszerelése sokkal fejlettebb, mint a Lázadók bármely hajójáé. Már kivontuk belőled az enzimeket.

Gil Bastra válla láthatóan beesett, lehajtotta szürke fejét. Kezével megtapogatta a gyomrát.

– Kimerült vagyok és étvágytalan. Azt hittem, az öregség jele.

– Azé. És meg fogsz halni. – A hírszerző tiszt hosszú ujjaival lassan megvakarta az állát. – Az elsővel nem tudok mit kezdeni, de a blastronecrosist lehet kezelni.

– Csak fel kell adjam a barátaimat, igaz?

Kirtan a szürke férfira pillantva emlékezett rá, hogy mindig is félt attól, hogy Gil Bastra túlságosan jól ítéli meg őt és a munkáját. Bastra sosem volt a felettese, de őt vezényelték melléje, és Bastra a segítségére küldött emberein keresztül fejezte ki iránta érzett ellenszenvét. Valahányszor megkísérelte, hogy ellenőrizze Bastrát, az mindannyiszor nevetségessé tette és megalázta.

Most is ez történik vajon? Kirtan gyorsan összeszedte magát, és bólintott.

– Nagyobb küzdelem dúl benned, mint szeretnéd, hogy higgyem. Tudom, hogy milyen jól beilleszkedtél az új környezetedbe, és hogy milyen jó munkát végzel. Tudtam, hogy előbb-utóbb szerzel egy teherhajót, amivel kedvedre bebarangolhatod a galaxist. Ahhoz túl öreg voltál, hogy teljesen megváltoztasd az életmódodat, hogy eltűnhess. Hazárdjátékba kezdtél, és most veszítettél.

Az öreg lassan felemelte a fejét. Kirtan jól látta a kék szemekben izzó tüzet.

– Tőlem nem kapsz semmit.

– Nem, hát persze hogy nem – nevetett fel a hírszerző tiszt. – De elfelejted, hogy a kihallgatás módszereit igen kiváló emberektől tanultam, köztük tőled is. Megkapom tőled a kért információt. És ha megkaptam, márpedig meg fogom, akkor Corran Horn, Iella Wessiri és a férje az enyém lesz. Ez nem történhet másként.

– Túlbecsülöd a képességeidet, és alábecsülsz engem!

– Tényleg? Nem hiszem. Tudom, hogy te is tisztában vagy vele, nagy nyomás alatt összeroppansz. El tudlak vinni, és el is viszlek tűrőképességed határára, azután bactafürdőbe teszlek, hogy megint kihallgatható legyél. – Kirtan ismét karba tette a kezét. – Noha te csak egy közvetítő vagy a rendszerben, el fogsz vezetni a többiekhez. Corran Horn túlságosan izgága ahhoz, hogy sokáig észrevétlenül maradjon, bármilyen szerepet is kreáltál a számára. És azt is tudom, hogy az a szerep túl szűkre szabott.

Bastra mellkasa lassan emelkedett, nagyot sóhajtott. – No és honnan tudod te ezt?

Kirtan megkocogtatta a halántékát a hüvelykujjával. – Azt hiszed, elfelejtettem, hogyan bánsz az embereiddel? Csak azért döntöttél úgy, hogy megmented, mert a kezdeteknél az apja volt a társad, csakhogy te bosszúszomjas ember vagy, Bastra. Bármi szerepet is találtál ki Corrannak, az minden napját megfogja szenvedni, hogy emlékezzen rá, olyan embernek köszönheti az életét, akit gyűlölt.

A fogoly hája megremegett a szürke kezeslábas alatt, amint felnevetett.

– Tényleg ismersz engem. – Úgy ám.

– De nem eléggé – vigyorgott rá Bastra elégedetten. – Bosszúszomjas vagyok, olyannyira, hogy képes voltam elintézni, hogy egy kegyvesztett hírszerző tiszt az egész életét arra szentelhesse, hogy felkutasson három embert, akivel valaha együtt dolgozott. Három embert, aki megszökött a zsarnoksága elől, mégpedig azért, mert az olyan magasan hordta az orrát, hogy nem vette észre még a legnyilvánvalóbb hibáit sem.

Kirtan megvetés mögé rejtette meglepődését. – Téged elkaptalak, nem?

– Az is jó két évedbe telt, nem? És tudod, miért? Felfigyeltél-e arra, hogy valahányszor közel érezted a célt, mindig felbukkant egy újabb nyom? – Bastra nagy nehezen felállt. Bár Kirtan vagy harminc centiméterrel magasabb volt nála, törpének érezte magát a jelenlétében. – Mert azt akartam, hogy a nyomomba szegődj. Minden pillanatban, amelyben az én nyomomat követted, minden percben, amikor azt hitted, hozzám közelebb jutottál, mint a többiekhez, tudtam, hogy engem fogsz hajszolni. És amíg ezt tetted, békén hagytad a többieket.

Kirtan remegő ujjával az öreg felé mutatott.

– Ez mit sem számít, mert te meg fogsz törni. És tőled megtudom a többiek tartózkodási helyét.

– Tévedsz, Kirtan. Én egy fekete lyuk vagyok, amely magába szívja a te egész karrieredet. – Bastra visszaült a padlóra. – Emlékezz erre, majd ha már meghaltam, mert egy örökkévalóságon át fogok nevetni rajtad.

Ennek véget kell vetni. Többé nem szabad, hogy megalázzon!

– Majd emlékezni fogok rá, Gil Bastra, de messze még az idő, amikor nevethetsz. Az egyetlen örökkévalóság, amire számíthatsz, a te kihallgatásod lesz, és garantálom, személyesen garantálom, hogy addig nem fekszel a sírodba, amíg el nem árulod azokat, akik a legjobban bíznak benned.